Felkészülés!

Nyomtatás PDF

Kapcsolódó kép

Hosszú hallgatás után, újra itt vagyunk!

Távolmaradásunknak több összetevője volt, de a tavaszi szezonra való felkészülésünket már folyamatosan nyomon kísérhetik szurkolóink!

 

Ami változatlan marad, a felkészülést, Daróczi Péter vezénylete alatt kezdi el a társaság. A felkészülés kezdete, január 10!

A bajnoki rajtig, mely ha az időjárás engedi, akkor február 25-én indul, heti két edzéssel, valamint a már jól megszokott  futsal mérkőzésekkel készül a társaság.

Már az edzőmérkőzések ellenfelei is körvonalazódnak és ha minden igaz, akkor négy találkozón láthatják játékosainkat a szurkolók.

Előzetes egyeztetések alapján, a DASE gárdája (két alkalommal),a Görbeházi KSE, valamint az NB III-ban vitézkedő DEAC csapata lesz ellenfelünk ezen a télen.

Játékos állományunkban nem várható nagy változás,nagy jövés-menést nem kell várni. A sikeres szereplésünknek hála, egy játékosunk az NB III felé kacsingat, de van olyan is, aki a több játéklehetőség miatt váltana.

Az idő rövidsége miatt nem lesz egyszerű ez a felkészülés, de reményeink szerint, a jó edzésmunkának köszönhetően, a tavasz is hasonló sorozatot hoz majd,mint az ősz.

Csapatunknál az utánpótlásban is zajlik az élet. A már jól megszokott futsal bajnokságok most is futnak, ahol fiataljaink próbálják a lehető legtöbbet kihozni magukból. Eredményeikről egy későbbi cikkben fogunk szót ejteni.

A kemény edzések , valamint a felkészülési találkozók mellett, felnőtt játékosaink az MLSZ Regionális Futsal Bajnokságában is helyt kell hogy álljanak. Az eddig  lejátszott találkozók eddig inkább a tapasztalat szerzésről szóltak. Igy nem meglepő a 13 csapatos bajnokságban  elért 11. helyezésünk.

Eddig így fest a bizonyítvány:

11. Flamingo KLC  12 mérkőzés  2 győzelem  1 döntetlen  9 vereség  48:68-as gólarány 7 pont

És ami még ránk vár:

01. 22.20:30
2018. 01. 22. 20:30
01. 29.20:30
2018. 01. 29. 20:30
02. 05.18:00
2018. 02. 05. 18:00
02. 12.20:30
2018. 02. 12. 20:30
02. 19.18:30
2018. 02. 19. 18:30
02. 26.20:30
2018. 02. 26. 20:30
03. 05.18:30
2018. 03. 05. 18:30
03. 12.20:30
2018. 03. 12. 20:30
03. 19.19:00
2018. 03. 19. 19:00
03. 26.20:30
2018. 03. 26. 20:30
04. 02.18:30
2018. 04. 02. 18:30
04. 09.20:30
2018. 04. 09. 20:30
 

Futsal bajnokság


2018.02.26. Hajdúnánás 20:30 Flamingo KLC - Mád FC

Bajnoki mérkőzés

2018-02-25 14:00
Hajdúnánás-Flexo 2000 FK -:- Berettyóújfalui SE

Lelátó képek

Facebook

Ki nézeget bennünket?

Oldalainkat 104 vendég böngészi