Jó kis hétvége!

Nyomtatás PDF

Képtalálat a következőre: „football europe”

Jó kis hétvége elé néznek azon szurkolók,akik figyelemmel kísérik a megyei bajnokságot.

Lesz minden! Rangadók,  civis derbi, alsóházi helyosztó,,így mindenki megtalálhatja a számára érdekes összecsapást!

Nincs könnyű dolgunk, de megpróbálunk tippekkel szolgálni a hétvége mérkőzéseihez!

Ezt várjuk:

 

Sárrétudvari KSE - Hajdúnánás-Flexo 2000 FK:

Hihetetlen jó formát mutat csapatunk! 11 forduló óta veretlenek vagyunk és az elmúlt héten,taktikus játékkal, a DVSC csapatát is sikerült két vállra fektetni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy most már minden mérkőzésen sikeresek leszünk, de kellő önbizalommal vértezi fel játékosainkat. Ez az önbizalom és taktikus harcos játékunk kell a mostani hétvégére is. Ahhoz a Sárrétudvarihoz utazunk,akinek az elmúlt hetek nem úgy jöttek össze mint ahogy gondolták,ezért hazai pályán, mindenképp javítani szeretnének.Az biztos, hogy nem lesz fáklyás menet,de egyenlőre nem gondolkodhatunk másban, csak a győzelemben. 1-3

Derecskei LSE- Berettyóújfalui SE:

Az elmúlt hétvége, mindkét csapat számára meghozta a várva várt sikert. A derecskei futballisták,sorozatban,6 vereség után érezték meg újra a siker ízét. Szitkó Robiék pedig, a  rapszodikus szereplésüket zárták le egy győzelemmel.  Ez a három pont is fontos lenne a mérkőző feleknek és ennek érdekében meg is tesznek majd mindent a játékosok. Jó meccsre van kilátás, de a vége, eldöntetlen lesz. 2-2

Monostorpályi SE - Hosszúpályi SE:

Ez a derbi, mindig rangadó! Mindegy hogy ki helyezkedik előrébb a tabellán, mindig harcos, kemény ütközet kerekedik ki ebből a párosításból. Kíváncsian várjuk, mit hoz a szombat délután. Az eddigi eredmények, valamint a hazai pálya miatt, Monostori győzelmet tippelünk. 2-1

Kabai Meteorit SE - Hajdúhadházi FK:

Az alsóházban rekedt csapatok, mindenképp a jobb folytatásban bíznak.Gyengébb szereplést eddig a hadházi futballisták mutattak be, így számukra lehet fontosabb az összecsapás. A kiesés réme egyenlőre nem fenyegeti egyik csapatot sem, de az itt megszerezhető három egység, még nagyon fontos lehet a végelszámolásnál. Küzdelmes 90 perc lesz, mi hazai sikert várunk! 3-2

Hajdúsámsoni T.T.I.SZ.E - Hajdúdorogi SE:

Szurkolunk annak, hogy a szomszédvár csapata fentebb kerüljön a tabellán, azonban ehhez pontokat kellene szerezni. Ez most sem lesz könnyű, hisz Halász Zoltán tanítványai is arra törekednek, hogy legalább a középmezőnyhöz felzárkózzanak. A keretek erőssége, az elmúlt hetek eredményei, mind azt mondatják velünk, hogy itt is hazai győzelem fog születni. 3-1

Hajdúböszörményi TE - Hajdúszoboszlói SE:

A böszörményi alakulat, nekünk köszönhetően, lépéselőnybe került riválisával szemben. Azonban ahhoz, hogy ezt az előnyét meg is tudja tartani, nem szabad hogy hibázzon az utolsó két fellépésén. Ez nem lesz egyszerű mert a mostani ellenfele, a mindenkire veszélyes és jó játékot bemutató fürdővárosi alakulat lesz. A vendégek bárkitől el tudnak csenni legalább egy pontot és Tóth Tamásék felkészülhetnek arra, hogy nem lesz könnyű dolguk. Itt is jó mérkőzésre van esély és ha nehezen is, de Böszörmény hozza a kötelezőt. 4-2

Nyíradony VVTK - Téglási VSE:

Csak a különbség kérdéses! 6-0

DASE - DVSC II:

Magára talált a hazai egylet és az utolsó öt mérkőzésükön mindig pontot, vagy pontokat szereztek. Azonban most jön számukra az egyik legnehezebb megmérettetés. A DVSC fiatal játékosai mindenképp kijavítanák a múlt heti csorbát és ahhoz hogy versenyben tudjanak maradni, csak győzelemben gondolkodhatnak. A válogatott miatt szünet van az NB I-ben, kíváncsian várjuk, milyen kerettel "érkezik" a vendég gárda. 1-4

A hétvége párosításai:

2017. 11. 11., szombat - 14. Forduló
13:30 h
Sárrétudvari KSE
Hajdúnánás-Flexo 2000 FK -
13:30 h
Derecskei LSE
Berettyóújfalui SE -
13:30 h
Monostorpályi SE
Hosszúpályi SE -
13:30 h
Kabai Meteorit SE
Hajdúhadházi FK -
13:30 h
Hajdúsámson T.T.I.SZ.E
Hajdúdorogi SE -
13:30 h
Hajdúböszörményi TE
Hajdúszoboszlói SE -
2017. 11. 12., vasárnap - 14. Forduló
13:30 h
Nyíradony VVTK
Téglási VSE -
13:30 h
DASE
DVSC II -



 

Bajnoki mérkőzés

2018-06-03 17:00
DASE -:- Hajdúnánás-Flexo 2000 FK

Lelátó képek

Facebook

Ki nézeget bennünket?

Oldalainkat 41 vendég böngészi