Aki csak...

Nyomtatás PDF

Kapcsolódó kép

Aki csak az eredményt látja ,az azt gondolhatja, hogy ez egy sima mérkőzés volt!

 

Csapatunk, a nagyon jó és erős kerettel rendelkező Hajdúböszörménynek is méltó ellenfele tudott maradni. Sajnos nem rajtunk múlt az a lehetőség, hogy még szorosabb mérkőzést tudjunk játszani. A két mérkőző fél, nem egyforma elbírálás alá került. Az amúgy is bajnokesélyes vendégek, elég nagy "hátszélben" tudhatták le ezt a fordulót.

A vezetést hamar megszerezte a böszörményi alakulat, azonban csapatunk nem tört meg.Küzdelmes és megyei szinten jó találkozót láthattak a kilátogató nézők,ahol mindkét kapu előtt akadtak lehetőségek. Sőt az egyik támadásvezetésünk eredményeként, az egyenlítés is sikerült. Perényi Roland életerős lövése talált utat a vendégek kapuja felé.

Sajnos a második félidőben, ismételten hamar gólt kaptunk, de az első vendég találathoz hasonlóan, ezt is hamar egalizáltuk. Gyöngy Tamás lövésének köszönhetően, ismét nyílttá tudtuk tenni a találkozót. Ezek után jött a "fekete leves"!  2-2-es állásnál, a kiállítást is maga után vonó szabálytalanságot követett el a vendégek játékosa, de egy kis mérlegelés után, minden maradt a régiben. Majd a kontrából ismét a böszörményi alakulat szerzett előnyt. A kinyíló csapatunk mindent megtett az egyenlítésért, de két olyan szituációnál is néma maradt a spori sípja, mely 11-est ért volna számunkra. a Nézőtérről is jól látható lökés és kezezés lett az enyészeté. A vendég gárda pedig volt olyan rutinos, hogy ezekből erőt merítsen és egyértelművé tegye a találkozó végkimenetelét.

Csapatunk minden tagját dicséret illeti, hogy ezen "érdekességek" mellett is megtett mindent a jó eredmény elérése érdekében. Igaz, hogy egy kissé beragadtunk a kezdésnél, de javítani lehet, akár a következő hétvégén, ismét hazai környezetben.

Tények:

Hajdúnánás FK–Hajdúböszörményi TE 2–5 (1–1)

100 néző Vezette: Muszka Z.(Varga Gy., Rezes M.)

Hajdúnánás: László T. – Csatári D.(Kun Á.), Perényi R., Cservák T., Kiss L.(Kállai M.), Gyöngy T., Polgár G., Félegyházi Z.(Dalos-Nagy T.), Fodor J., Zsuga Á., Vígh L. Edző: Daróczi Péter.

Hajdúböszörmény: Tiba G., Oláh N.(Bereczki T.), Tóth T.(Rőth A.), Jeremiás G., Szathmári Zs.(Linzenbold Zs.), Szabó M.(Tóth V.), Hortó A., Lippai T., Fodor T.(Kerek B.), Lovas M., Nagy M.(Barna B.) Edző: Bogdanovic Igor.

Gól: Perényi R., Gyöngy T., illetve Lovas M., Oláh N., Barna B. (3) Jók: Zsuga Á., Polgár G., Gyöngy T., illetve Az egész csapat, Szathmári Zs., Barna B. a mérkőzés legjobbjai. Ifi: 5–2.

Daróczi Péter: –Beragadtunk a rajtnál, két mérkőzés, két vereség. De a vereségekből mindig tanulni kell és reméljük, a folytatás sokkal jobb lesz. Hetven percig partiban voltunk a Böszörménnyel, de erőnkből ennyire futotta. Egy jobb csapattól kaptunk ki. Gratulálok a Böszörménynek!

Bogdanovic Igor: –Pont erre számítottunk a mérkőzés előtt, hogy a hazai csapat agresszívan le fog támadni minket. Az első félidőt ajándékba adtuk nekik, de a második félidőben már elkezdtünk jól játszani és nem volt kérdés, hogy ki nyerje a találkozót. Szeretném, ha több ilyen harcos meccset tudnánk játszani, mert ebből profitál mindkét csapat és a szurkolók is.

További eredmények:

DASE–Hajdúsámsoni T.T.I.SZ.E. 1–1 (0–1)

Gól:

Lengyel I., illetve Kasuba M.

DVSC II.–Nyíradony VVTK 3–2 (2–2)

Gól:

Bíró P., Nagy K., Éles Z. (ög), illetve Kerecsen J., Somogyi T.

Hajdúszoboszlói SE–Kabai Meteorit SE 3–1 (1–0)

Gól:

Szabó B., Pap L., Szabó M., illetve Szabó B.

Hajdúdorog SE–Monostorpályi SE 0–4 (0–1)

Gól:

Tóth A. (2), Lakatos Zs., Dorogi Gy.

Derecskei LSE–Téglási VSE 4–0 (0–0)

Gól:

Csizmadia Cs., Sólyom M. (2), Lakatos R.

Hajdúhadházi FK–Sárrétudvari KSE 0–5 (0–2)

Gól:

Fegyverneki M. (2), Kovács B., Füleki B., Balog A.

Hosszúpályi SE–Berettyóújfalui SE 1–4 (0–2)

Gól:

Lakatos Zs., illetve Békési D., Szabó G. (3)

Forrás: haon.hu

 

Bajnoki mérkőzés

2018-10-28 13:30
Hajdúnánás-Flexo 2000 FK -:- Hosszúpályi SE

Lelátó képek

Facebook

Ki nézeget bennünket?

Oldalainkat 102 vendég böngészi